Események // 2010.06.23
Újra látványos madár élőhellyé válik Izsáki Kolon-tó
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tovább folytatja aktív természetvédelmi fejlesztési tevékenységeit - most az Izsáki Kolon-tó megújítása van soron.
A Kolon-tó egykor a térség meghatározó tájeleme volt – megélhetést biztosított a lakosságnak a halászat révén, meghatározta a tájat a nyílt vízfelülete és nádasai révén, formálta a közösség életét létének teljes erejével.
Az elmúlt évszázadban a tó hasznosítása gazdaságossági és társadalmi környezet változásai miatt visszaszorult. A lecsapolására tett törekvések már az 1800-es évek végén megjelentek, majd az 1920-as, 1930-as években felgyorsultak. A tó vízellátása, vízkészlet gazdálkodása megromlott, a nyílt vízfelületek szinte teljesen – de nem teljesen – eltűntek, idővel a nádas a záródott, a tó egyes egykori részei feltöltődtek, mára területének nagy részén erdő, rét művelési ágú területek vannak, sőt tájidegen lágyszárú és fásszárú fajok jelentek meg rajta. A Kolon-tó jelen formájában nem tudja betölteni a potenciális természetvédelmi, társadalmi, gazdasági szerepét, egyúttal hosszú távú fenntarthatósága is veszélybe került.
A tó vízellátása azonban az utóbbi évek csapadékos időjárásának köszönhetően ismét javult. Lecsapolni soha nem sikerült, aminek jelenleg futó kutatások keresik az okát, de vélhetően egy komplex Kárpát-medencei vízáramlási rendszer lehet az oka. A tó egykori állapotának részleges helyreállítása ezért lehetséges, ezt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság fontos céljaként tűzte ki.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2009-3.1.2 kódszámú, „Élőhelyvédelem, és –helyreállítás, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése” című támogatási keretéből 47 798 000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az „Élőhely rekonstrukció az Izsáki Kolon-tavon” című projekt megvalósítását célzó tervek kidolgozására.
A projekt célja az egykor jelentős kiterjedésű, mára szinte teljesen eltűnt nyílt víztükörrel bíró, lápi és mocsári élőhely-együttes rehabilitációja a Kolon-tavon, az emberi beavatkozások, és az amiatt a tó természetvédelmi szempontból kedvezőtlen irányú szukcessziójának felerősödése előtti változó mélységű nyílt vízfelületekhez és azok mentén megjelenő szegélyhatású élőhelyek helyreállítása érdekében. Kapcsolódó cél az élőhely-együttest határoló veszélyeztetett borókás nyaras homokpuszta gyepek megőrzése, az itt megjelent és a kedvezőtlen szukcessziós folyamatok miatt megerősödött állományú fás és lágyszárú inváziós és tájidegen fajok eltávolítása.
A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek:
1. Nyíltvizes élőhely rehabilitáció (Téli nádvágás, Kotrási munkálatok Zöld nádvágási munkálatok Depónia hely erdősítése)
2. Inváziós növények irtása (fásszárú: akác, bálványfa, ezüstfa, fenyő; lágyszárú: selyemkóró, aranyvessző)
A projekt számszerűsíthető eredményei:
Élőhely helyreállításával, fejlesztésével érintett terület nagysága: 317ha.
A projekt becsült közvetlen hatásterülete: 850 ha
A tervezés megvalósításának tervezett határideje: 2010. 11. 10.
A projekt megvalósításának tervezett határideje: 2012.12.31.
Jelenlegi feladat a projekt fejlesztése illetve a második forduló előkészítése.
A projekt eredményeként a Kolon-tó ismét a térség meghatározó fontosságú, megjelenésében és jellemzőiben is tóként működő madárélőhelye, további más védett és fokozottan védett fajok menedéke, továbbá a térségi települések életének ismét fontos része lehet!
A fejlesztés eredményeként Izsák város és a környező falvak lakossága számára, elsősorban az ökoturizmus révén munkahely-teremtő, és közösség építő hatások is megjelennek.
A projekt révén egy újabb, a Kiskunságra a múltban jellemző élőhelyek állítható helyre, illetve válik fenntarthatóvá. A védett és fokozottan védett, továbbá közösségi jelentőségű fajok állományai megerősödnek (lápi szitakötő, cigány réce, vidra), s továbbá egyes fajok ismételt megjelenése is várható (tavi denevér). Látványos lehet a Kolon-tó szerepe a tavaszi és őszi vonulási időszakban akár a ludak, akár a darvak több ezres állományai megjelenése révén.








